Felhívás a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlására
A személyi jövedelemadó éves bevallásának benyújtásakor adója 1-1%-áról rendelkezhet. Az első 1%-ot fölajánlhatja valamely civil szervezet javára, a második 1%-ot pedig egy egyház vagy a Nemzeti Tehetség Program céljaira.
Amennyiben nem kíván egyház javára rendelkezni, de fontosnak tartja a tehetségek támogatását, kérjük, ajánlja fel adója második 1%-át a Nemzeti Tehetség Program javára, hogy ezzel is segítsük a tehetséges gyermekeket.
Hívja föl ismerősei, kollégái figyelmét is erre a lehetőségre, mert rajtunk múlik, hogy a következő tanévben minél több ifjú tehetség támogatására nyíljon mód.
NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM
Technikai szám: 1823
Megjelent a Határon Túli Kiváló Hallgatói Ösztöndíj felhívás - 2012. május 16.
Nemzeti Tehetség Program
Elszámolási nyilatkozat a Nemzeti Tehetség Program 2011-2012.évi pályázataihoz letölthető ITT - 2012. május 15.
Nemzeti Tehetség Program
Egységes pénzügyi elszámolási útmutató a Nemzeti Tehetség Program 2011-2012 évi pályázataihoz letölthető ITT - 2012. május 15.
Megjelent a Nemzeti Tehetség Program keretében, a tehetséges fiatalok felkészítését végző, kiváló programmal dolgozó alapfokú művészetoktatási intézmények támogatására meghirdetett, NTP-AMI-11 kódszámú pályázat érvényes, befogadott pályázatainak listája. - 2012. május 14.
Megjelent a Nemzeti Tehetség Program keretében, a fogyatékkal élő tanulók, fiatalok integráló környezetben megvalósuló tehetségsegítő szolgáltatásokhoz történő hozzáférésének javítására szolgáló programok támogatására meghirdetett, NTP-FÉT-11 kódszámú pályázat érvényes, befogadott pályázatainak listája. - 2012. május 14.
Megjelent a Nemzeti Tehetség Program keretében, a kisiskolák, valamint a 6 és 8 évfolyamos középiskolák tehetségsegítő programjai kidolgozásának támogatására meghirdetett, NTP-KKT-11-A kódszámú pályázat érvényes, befogadott pályázatainak listája. - 2012. május 14.
Megjelent a Nemzeti Tehetség Program keretében, a kisiskolák, valamint a 6 és 8 évfolyamos középiskolák tehetségsegítő programjai kidolgozásának támogatására meghirdetett, NTP-KKT-11-B kódszámú pályázat érvényes, befogadott pályázatainak listája. - 2012. május 14.
Megjelent a Nemzeti Tehetség Program keretében, a roma fiatalok integráló környezetben megvalósuló tehetséggondozó szolgáltatásokhoz történő hozzáférésének javítását szolgáló programok támogatására meghirdetett, NTP-RITP-11 kódszámú pályázat érvényes, befogadott pályázatainak listája. - 2012. május 14.
Megjelent a Nemzeti Tehetség Program keretében, az otthont nyújtó ellátásban, utógondozói ellátásban részesülő gyermekek, tanulók, fiatalok integráló környezetben megvalósuló tehetségsegítő szolgáltatásokhoz történő hozzáférésének javítását szolgáló programok támogatására meghirdetett, NTP-UGT-11 kódszámú pályázat érvényes, befogadott pályázatainak listája. - 2012. május 14.
Megjelent a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás kollégium szakmai kiírása. További információ az alábbi linken érhető el: http://civil.kormany.hu/palyazati-kiirasok?nea-2012-tarsadalmi-felelossegvallalas-kollegium-szakmai-kiirasa - 2012. május 11.
Pályázati felhívás: Magyary Zoltán Posztdoktori Ösztöndíj (2012) - 2012. május 11.
Pályázati felhívás: Jedlik Ányos Doktorjelölt Ösztöndíj (2012) - 2012. május 11.
Kihirdetésre került az esélyegyenlőséget szolgáló intézkedések és az integrációs rendszerben részt vevő intézményekben dolgozó pedagógusok kiegészítő támogatásáról szóló 26/2012. (V. 9.) KIM rendelet. - 2012. május 10.
A Nemzeti Tehetség Program kapcsán 2012. április 27-én kiírt pályázatok szakmai pályázatértékelőinek listája - 2012. május 7.
Megjelentek a Nemzeti Együttműködési Alap: Közösségi környezet kollégium, Nemzeti összetartozás kollégium, Új nemzedékek jövőjéért kollégium, valamint a Mobilitás és alkalmazkodás kollégium szakmai kiírásai. - 2012. május 4.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Közleménye a Nemzeti Tehetség Program keretében meghirdetett alábbi pályázatokra vonatkozóan: NTP-MSV-11, NTP-KTTV-11, NTP-TDK-11-A/B/C, NTP-SZKOLL-11, NTP-KTMK-11, NTP-KKOLL-11-A/B/C. A közlemény megtekinthető - 2012. május 04.
A Nemzeti Tehetség Program Szakmai Tanácsának javaslata alapján az oktatásért felelős miniszter meghozta döntését az NTP 2011-2012. évi cselekvési programja alapján kiírt alábbi pályázatok vonatkozásában: NTP-MSV-11, NTP-KTTV-11, NTP-TDK-11-A/B/C, NTP-SZKOLL-11, NTP-KTMK-11, NTP-KKOLL-11-A/B/C. A döntési listák megtekinthetők - 2012. május 04.
Megjelentek az Andrássy Európa Ösztöndíj kiírások - 2012. május 03.
A személyi jövedelemadó éves bevallásának benyújtásakor rendelkezhet adója 1-1%-áról.
Kérjük, ajánlja fel adója 1%-át a Nemzeti Együttműködési Alap számára! A Nemzeti Együttműködési Alap adószáma: 18285855-1-42 - 2012. május 02.
Tájékoztatás az OMMF-2011 kiírás formailag érvényes, befogadott pályázatairól. - 2012. április 27.
Pályázati felhívás „A felsőoktatási intézmények által szervezett, középiskolásoknak szóló tehetséggondozó táborok támogatására” (A pályázat kódja: NTP-KNYT-12) - 2012. április 27.
Pályázati felhívás „A felsőoktatási intézmények nyári táborainak támogatására” (A pályázat kódja: NTP-FTNYT-12)- 2012. április 27.
Kutatói ösztöndíjak a legkiválóbbaknak (sajtóközlemény) - 2012. április 27.
Megjelentek a közalapítványi hirdetmények - 2012. április 26.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium megbízásából a Wekerle Sándor Alapkezelő pályázatot hirdet az Európai Területi Társulások 2012. évi támogatására - 2012. április 23.
Megjelent a Nemzeti Tehetség Program tekintetében 2012. március 24-én és 2012. április 3-án kiírt pályázatok szakmai pályázatértékelőinek listája - 2012. április 05.
Megjelent a Nemzeti Együttműködési Alappal kapcsolatos Gyakran Ismételt Kérdések listája - 2012. április 04.
TÁRSADALMI FELZÁRKÓZÁSÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG- JÓ GYAKORLATOK A ROMA KOORDINÁCIÓS TANÁCS ÜLÉSÉN- 2012. április 04.
Közlemény a pályázók részére a megszüntetett Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány 2011. évre meghirdetett pályázati felhívásairól- 2012. április 04.
TÁRSADALMI FELZÁRKÓZÁSÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG- BESZÉLŐ PALETTÁK Sajtóanyag- 2012. április 03.
A Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2011-2012. évi cselekvési programjáról szóló 1373/2011 (XI. 8.) Korm. rendelet alapján megjelent újabb pályázati felhívás és pályázati dokumentumok megtekinthetők- 2012. április 03.
Megjelent a Gyakran Ismételt Kérdések listája a Nemzeti Tehetség Program márciusban meghirdetett pályázatainak tekintetében- 2012. április 03.
Megjelent az Integrációs Pedagógiai Rendszer hírlevele.- 2012. április 03.
KÖZLEMÉNY az „Ady Endre-ösztöndíj a külhoni magyar nyelvű oktatásban résztvevő kiemelkedően tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű tanulók támogatására” (Pályázat kódja: NTP-ADY-11) című pályázat kapcsán.- 2012. április 03.
Települési és területi nemzetiségi önkormányzatok 2012. évi feladatalapú támogatása - 2012. április 03.
Megjelentek a nemzetiségek tevékenységének támogatására kiírt pályázatok - 2012. április 03.
INFORMÁCIÓS NAP
a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fejezeti kezelésű előirányzatai közül a „Nemzetiségi támogatások” célelőirányzat törvényi sor keretösszegére meghirdetett pályázattokkal kapcsolatosan. - 2012. április 03.
Az Útravaló Ösztöndíjprogram Út a tudományhoz alprogram változásbejelentő adatlapja elérhető itt - 2012. április 03.
Megjelent a Nemzeti Együttműködési Alappal kapcsolatos elektronikus tananyag (e-learning) civil szervezetek számára. - 2012. április 02.
Megjelentek a 2012. évi nemzetiségi pályázatok kiírásai - A 28/2012.(III.06.) Korm. rendelet 12. § alapján a központi költségvetésben jóváhagyott nemzetiségi támogatások fejezeti kezelésű előirányzatból a nemzetiségek önazonosságának megőrzését, anyanyelvük, hagyományaik, szellemi és tárgyi emlékeik ápolását szolgáló célokra nyújtható támogatás. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium megbízásából a Wekerle Sándor Alapkezelő fenti célokra az alábbi pályázatokat írja ki - 2012. március 30.
Pótlólagos döntés „A szociális földprogramok működtetésének támogatására” (SZOC-FP-11) kiírt pályázati kategóriában - 2012. március 30.
Megjelent a Nemzeti Együttműködési Alap működési pályázata - 2012. március 30.
További információt talál http://civil.kormany.hu/ linken
A Nemzeti Tehetség Program Szakmai Tanácsának javaslata alapján az oktatásért felelős miniszter meghozta döntését az NTP 2011-2012. évi cselekvési programja alapján kiírt alábbi két pályázat vonatkozásában: NTP-KID-M és NTP-FOG-M - 2012. március 27.
Módosított határidővel várják a pályázatokat
Nagy az érdeklődés a 4,7 milliárd forintos komplex telepprogram iránt - 2012. március 27.
A Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2011-2012. évi cselekvési programjáról szóló 1373/2011 (XI. 8.) Korm. rendelet alapján megjelent újabb pályázati felhívások és pályázati dokumentumok megtekinthetők:Itt- 2012. március 24.
Megjelent a Nemzeti Tehetség Program keretében, a 2011-2012. tanévben megrendezendő művészeti és sportversenyek támogatására meghirdetett NTP-MSV-11 kódszámú pályázat érvényes, befogadott pályázatainak listája. - 2012. március 19.
Információs nap a „A halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek felzárkózását segítő, modellértékű iskolai és iskolához kapcsolódó innovatív programok támogatása (Iskola-háló)” című pályázatok kapcsán - 2012. március 14.
A Nemzeti Tehetség Program Szakmai Tanácsának javaslata alapján az oktatásért felelős miniszter meghozta döntését az NTP 2011-2012. évi cselekvési programja alapján kiírt alábbi két pályázat vonatkozásában - 2012. március 14.
Megjelent a Nemzeti Tehetség Program keretében, a felsőoktatásban működő tehetséggondozó műhelyek, kiemelten a tudományos diákkörök támogatására meghirdetett NTP-TDK-11-A/B/C kódszámú pályázat érvényes, befogadott pályázatainak listája. 2012. március 12.
Megjelent az „Ady Endre-ösztöndíj a külhoni magyar nyelvű oktatásban résztvevő kiemelkedően tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű tanulók támogatására” (Pályázat kódja: NTP-ADY-11) pályázati felhívása- 2012.március 06.
Megjelent a Nemzeti Tehetség Program keretében, a felsőoktatásban működő szakkollégiumok támogatására meghirdetett SZKOLL-11 kódszámú pályázat érvényes, befogadott pályázatainak listája - 2012. március 05.
Megjelent a Nemzeti Tehetség Program keretében, a közoktatásban tanulók természettudományos, matematikai és műszaki kompetenciáinak elmélyítését segítő tehetséggondozó programok támogatására meghirdetett KTMK-11 kódszámú pályázat érvényes, befogadott pályázatainak listája. - 2012. március 05.
Megjelent a Nemzeti Tehetség Program keretében, a 2011-2012. tanévben megrendezendő tanulmányi, tehetséggondozó versenyek támogatására meghirdetett NTP-KTTV-11 kódszámú pályázat érvényes, befogadott pályázatainak listája. - 2012. március 05.
Megjelent a Nemzeti Tehetség Program keretében, az országban működő közoktatási kollégiumok tehetséggondozó műhelyeinek és programjainak támogatására meghirdetett NTP-KKOLL-11-A/B/C kódszámú pályázat érvényes, befogadott pályázatainak listája. - 2012. március 05.
Bővültek a Magyarországon élő nemzetiségek kollektív jogai - 2012. március 02.
FELHÍVÁS Országos képzési program civil szervezeteknek - 2012. február 28.
Közlemény „A halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek felzárkózását segítő, modellértékű iskolai és iskolához kapcsolódó innovatív programok támogatására (Iskola-háló)” (ISK-HALO-11) kiírt pályázati kategóriában hozott döntésről - 2012. február 24.
Regisztráció „A Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) és a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) jogszabályi környezetének módosulásához kapcsolódó, egységes és hatékony gyakorlati jogalkalmazást elősegítő országos képzési programra - 2012. február 23.
Megemlékezés a tatárszentgyörgyi romagyilkosságok évfordulója alkalmából - 2012. február 23.
Bizalom és munka címmel a mélyszegénységben élő családok számára kitörési lehetőséget biztosító, 410 millió forintos összköltségvetésű komplex program indult - 2012. február 22.
FELHÍVÁS a Nemzeti Együttműködési Alap civil jelöltállítási rendszerében való részvételre - 2012. február 17.
Közlemény a nemzetiségi önkormányzatok 2012. évi általános működési támogatásának összegéről - 2012. február 10.
Közlemény az „Útravaló Ösztöndíjprogram Út a tudományhoz alprogram 2011/2012. tanév” pályázat nyertes közoktatási intézményei részére - 2012. február 9.
Az „Útravaló Ösztöndíjprogram Út a tudományhoz alprogram 2011/2012. tanév” pályázat szerződéskötéshez és elszámoláshoz szükséges dokumentumai - 2012. február 9.
Kibővült a Nemzeti Tehetség Program Gyakran Ismételt Kérdések listája - 2012. február 7.
Elérhető a civil szervezetek új hivatalos honlapja! - 2012. február 7.
Képzés civil szervezetek számára - 2012. február 2.
Informatikai karbantartás - 2012. február 2.
Közlemény a Nemzeti Tehetség Program pályázati felhívásai iránt érdeklődők részére - 2012. január 31.
Döntés az „Útravaló Ösztöndíjprogram Út a tudományhoz alprogram 2011/2012. tanév” pályázat tekintetében - 2012. január 26.
Változás a Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatására kiírt pályázati kategória (CSP-CSBM-11) feltételeiben! - 2012. január 26.
A Nemzeti Tehetség Program tekintetében 2012. január 10-én kiírt pályázatok szakmai pályázatértékelőinek listája - 2012. január 26.
Közlemény az Útravaló-MACIKA esélyegyenlőségi ösztöndíjak 2011. évi pályázati fordulójának keretében benyújtott pályázatok támogatásáról - 2012. január 20.
Hálózati karbantartás - 2012. január 18.
Nemzeti Tehetség Program pályázatainak maradvány összeg visszautalása - 2012. január 17.
Közlemény az oktatási esélyegyenlőséget szolgáló támogatásokról szóló 27/2011. (IX. 14.) KIM rendelet alapján történő együttműködési megállapodások megkötéséről - 2012. január 13.
Megjelentek a Nemzeti Tehetség Program pályázatai
A Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2011-2012. évi cselekvési programjáról szóló 1373/2011 (XI.8.) Korm. rendelet alapján megjelent pályázati felhívások és pályázati dokumentumok megtekinthetők: Itt- 2012. január 10.
Közlemény az oktatási esélyegyenlőséget szolgáló támogatásokról szóló 27/2011. (IX. 14.) KIM rendelet alapján történő támogatási döntés módosításáról - 2012. január 09.
Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelőség pályázati felhívása a munkavédelmi jellegű bírságok felhasználására ( A pályázat kódja: OMMF-2011) - 2011. december 22.
Döntés a „Fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetek 2011. évi tevékenységének támogatása” (FV-I-11) pályázati kiírásban - 2011. december 22.
Tájékoztatás - 2011. december 21.
Közlemény az oktatási esélyegyenlőséget szolgáló támogatásokról szóló 27/2011. (IX. 14.) KIM rendelet alapján történő támogatásról - 2011. december 13.
Az Európai Unió tagállamai közül Magyarország nyújtotta be elsőként Felzárkózási Stratégiáját - 2011. december 13.
Tájékoztatás az FV-I-11 kiírás formailag érvényes, befogadott pályázatairól. - 2011. december 13.
Képzők képzése - Nyertes pályázatok - 2011. december 12.
Képzések - 2011. november 28.
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatására” kiírt pályázati kategória (CSP-CSBM-11)szerződéskötéshez szükséges mellékletek. - 2011. november 24.
Elkészültek az egyházi támogatások beszámolójához és szerződésmódosításához szükséges űrlapok. - 2011. november 21.
Közlemény a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány megszűnéséről és bankszámlaszám változásról - 2011. november 17.
Döntés a „Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatására” kiírt pályázati kategóriában (CSP-CSBM-11) - 2011. november 11.
Azoktól is teljesítményt várunk el, akiket fel akarunk zárkóztatni - 2011. november 09.
Balog Zoltán: konkrét célok a Roma Stratégiában - 2011. október 27.
A Kormány és az ORÖ keretmegállapodás végrehajtására vonatkozó részletes intézkedési terv (2011-2015) - 2011. október 24.
Megjelent „A halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek felzárkózását segítő, modellértékű iskolai és iskolához kapcsolódó innovatív programok támogatására (Iskola-háló)” című program pályázati felhívása (a pályázat kódja: ISK-HALO-11) - 2011. október 18.
2011. október 19-én 17:00 és 17:30 óra között nem lesz elérhető az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszer (EPER). - 2011. október 17.
Értesítés a regisztrációs nyilatkozatok postai úton való megküldésével kapcsolatosan. - 2011. október 11.
Kiegészült az „Útmutató a Nemzeti Civil Alapprogram 2011. évi pályázatainak szakmai és pénzügyi elszámolásához” című dokumentum. - 2011. október 6.
KIM Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság – a kormányprogramhoz kapcsolódóan – a felzárkózás politika kiemelt területeként foglalkozik a gyermekszegénység elleni küzdelemmel, a gyerekesélyek megteremtésével. Balog Zoltán szakállamtitkár és a Wekerle Sándor Alapkezelő főigazgatójának közös nyilatkozata - 2011. október 4.
Tájékoztatás a CSP-CSBM-11 kategória formailag érvényes, befogadott pályázatairól - 2011. október 5.
Megjelent a Bursa Hungarica 2012-es pályázati felhívása - 2011. szeptember 21.
Ismét módosult a döntés az NCA-ORSZ-11 pályázati kategóriában - 2011. szeptember 19.
A Nemzetgazdasági Minisztérium pályázati felhívása fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetek 2011. évi támogatására. (A pályázat kódja: FV-I-11) - 2011. szeptember 19.
Megjelent a közigazgatási és igazságügyi miniszter 27/2011. (IX. 14.) KIM rendelete az oktatási esélyegyenlőséget szolgáló támogatásokról - 2011. szeptember 15.
Döntés „A szociális földprogramok működtetésének támogatására” (SZOC-FP-11) kiírt pályázati kategóriában- 2011. szeptember 15.
Tájékoztató az Útravaló Ösztöndíjprogram Út a tudományhoz alprogram 2011/2012. tanév című pályázat felkészítő napjáról - 2011. szeptember 15.
Megjelent az Útravaló Ösztöndíjprogram Út a tudományhoz alprogram pályázati kiírása - 2011. szeptember 15.
Megjelent az Útravaló – MACIKA Ösztöndíjprogram 2011. évi pályázati felhívása - 2011. szeptember 8.
Módosult az „Útmutató a Nemzeti Civil Alapprogram 2011. évi pályázatainak szakmai és pénzügyi elszámolásához” című dokumentum - 2011. szeptember 2.
Megnyitották a Wekerle Sándor Emlékszobát - 2011. augusztus 30.
Tájékoztatás a SZOC-FP-11 kategória formailag érvényes, befogadott pályázatairól. - 2011. augusztus 29.
Módosult a döntés az NCA-KM-11 kategóriában – 2011. augusztus 26.
Közel 10 milliárd esélyegyenlőségre – 2011. augusztus 24.
Összesen mintegy tíz milliárd forintot fordít a kormány esélyegyenlőséget célzó pedagógiai, oktatási programokra és a halmozottan hátrányos helyzetű, kiemelten a roma diákok tanulásának támogatására.
Közlemény az esélyegyenlőséget szolgáló intézkedések és az integrációs rendszerben részt vevő intézményekben dolgozó pedagógusok támogatásáról szóló 5/2011. (II. 15.) KIM rendelet alapján a pedagógus kiegészítő illetmény elszámolásának benyújtásáról- 2011. augusztus 15.
Döntés a kisebbségi önkormányzatok 2011. évi feladatalapú támogatásáról - 2011. augusztus 5.
Döntés a 17/2011. (V. 6.) NEFMI rendelet alapján nemzetiségi feladatokhoz igényelhető támogatásokról. - 2011. augusztus 5.
Módosult a hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás támogatására kiírt pályázat - 2011. augusztus 3.
"Szociális Földprogramok Működésének Támogatására" kiírt pályázat benyújtásának határideje és feltételei - 2011. július 27.
Nemzeti Civil Alapprogram NCA-CIV-11-C pályázatának eredményei – 2011. július 25.
Előadások a szociális földprogramról és a közfoglalkoztatás támogatására kiírt pályázatról - 2011. július 25.
A Wekerle Sándor Alapkezelő átadja a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram kezelését a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézetnek – 2011. július 18.
Tájékoztató a támogatási intenzitásról- 2011. július 15.
Az egyes NCA támogatási szerződésekben szereplő támogatási intenzitás kiszámításának módja.
Módosult a SZOC-FP-11- pályázati felhívás - 2011. július 14.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium megbízásából a Wekerle Sándor Alapkezelő „A szociális földprogramok működtetésének támogatására” 2011. július 6-án kiírt pályázati felhívás 9. pontjában módosított a pályázóknak előírt feltételeken, annak érdekében, hogy a korábbi feltételeket teljesítő települések mellett további települések nyújthassanak be pályázatot a szociális földprogramra.
Családbarát Munkahely Pályázat tájékoztató nap - 2011. július 12.
Kormányzati együttműködés a nemzeti civil szervezetekkel - 2011. július 4.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium megbízásából a Wekerle Sándor Alapkezelő nyílt pályázatot hirdet szociális földprogramok működtetésének támogatására. - 2011. július 6.
Zöld óvoda 2011 - 2011. július 4.
Közlemény az NCA testületi tagok költségtérítéséről - 2011. június 29.
Nyílvánosak az NCA pályázati eredmények - 2011. június 21.
2011. július 1-jén nem lesz elérhető az EPER – 2011. június 21
Újabb feladatokat vett át a Wekerle Sándor Alapkezelő az ESZA-tól – 2011. május 27.
Változások az egyes, hazai költségvetési forrásból megvalósuló szociális, romaügyi és esélyegyenlőségi programok kezelésében.
A Wekerle Sándor Alapkezelőhöz kerül a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram kezelése&l